0-biciklis-nyitokep-gramps Beköszöntő

Hogyan vonultak végig a Tegez-ek a történelmen? Hát leginkább biciklivel.
Legallább is innen nézve.... :-)


A Felvidéken, Nyitra és Komárom megyében volt néhány kisebb falu, ahonnan a Nemes Tegez de Vári család(ok) származnak. Köbölkút, Tegezesborfő (A XVI. század elején születő település neve 1542-ben fordul elő először. Nevét az itt lakó középnemesi Tegez család után kezdik Tegezesborfő-nek nevezni). Illetve kereskedői kapcsolatok révén megtalálhatók Coloswar-on, valamint Szabolcs vármegyében (ahol Anarch és könyékén birtokot kapnak és vásárolnak).

Az 1700-as években a Duna mellett néhány faluban telepedtek le és ahol néhány református egyházközösség is alakult ki így. (Alsódabas, Gyón, Bugyi, Délegyháza, Ordasháza). Természetszerűleg felvetődik a kérdés, mi volt az oka annak, hogy a régi otthont ott hagyták és idegenbe települtek át?
- Két oka is volt. Az egyik gazdasági ok. A település folytán korlátlan lehetőséget nyújtó gazdasági helyzet adódott számukra. A régi helyen nagyon szűk volt a hely és nagyon nagy volt a nyomás azoknak az igazi nagy földesuraknak a részéről, akik, ha nekik úgy tetszett, az efféle kisnemes családokat is ki tudták forgatni nemcsak földjeikből, de ki tudták űzni még házaikból is.
- De a másik ok, ami őket szándékaikban befolyásolta, a vallási elnyomás volt. Ez a kettő nem külön-külön, hanem együtt jár. A hitbeli fanatizmus, ahol lelki hatást nem ért el, ott gazdasági szankciókat foganatosított: elvette a templomot, a lelkész megélhetési lehetőségét megszüntette, de magukat az egyháztagokat sem kímélte. Az üldözés és az elköltözés ezért nagyon megritkítja az ottani reformátusság sorait. Bars megyében a kis Tegezesborfő községben annyira megfogyatkozott a reformátusság, hogy 1818-ban már csak 3 református család van ott.
A végső eredmény az, hogy az Alföldre, erre a török által elpusztított és üresen maradt, gazdaságilag nagy előnyöket rejtő területre tolódik át mind jobban a reformátusság és a magyarság súlypontja. Itt több egyház és falu alakul ki, épül fel, míg a Felvidéken, mely a török hódoltság alatt a magyarság fellegvára volt, éppen a fent tárgyalt okok miatt megritkulnak mind a reformátusság, mind a magyarság sorai. Sok család települ át csupán a kisnemesi rétegből magába Pest megyébe is olyan községekbe, mint Alsódabas, Tápióbicske, Tápiószele, Nagykőrös, Ókécske stb.

Ezen az oldalon a Tegez családdal bármilyen módon rokonságba került családok szerepelnek. Elsődleges cél, hogy rengetegen legyünk, s rácsodálkozzunk arra milyen kapcsolatban vagyunk azokkal, akik a történelmünk izgalmas időszakaiban éltek. Talán így, hogy ők néven nevezhetők, s egy-egy családi legenda is olvasható róluk, közelebb jön hozzánk az az időszak, amelyet történelem tanáraink dolgozatokban követeltek tőlünk.
Aki része ennek a terjeszkedő családfának, s tud még le nem írt részletet valamelyik felmenőjéről, kérem írja meg levélben, hogy a következő frissítésben már mindenki számára olvasható élménnyé válhasson.

Köszönettel: Koroknai-Tegez Ferenc